Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
2024. március 11. 18:05 Múlt-kor
Korábban
Több ezer amerikai katona vére
Rosenbergék ragaszkodtak ártatlanságukhoz, azonban az ügy legtöbb szereplője – Elitchertől kezdve Sobellen és Greenglasson át Harry Goldig – különböző vádalkuk keretében gyakorlatilag mind ellenük vallott. A szovjet atombomba ténye, valamint a napok alatt világhírűvé váló kémkedési ügy révén valóságos tömeghisztéria keletkezett az Államokban, ahol minden bokor rejtekében egy-egy kommunista ügynököt véltek látni.
A „főinkvizítor” szerepében tetszelgő Joseph McCarthy szenátor tökéletesen lovagolta meg a kínálkozó pillanatot. A kémkedés mellett több ezer amerikai katona Koreában bekövetkezett halálának felelősségével is megvádolták a házaspárt.
Ethel és Julius Rosenberg csókja a rabszállítóban nyilvános elítélésük után New Yorkban.
Bár ezt ma már megalapozatlan túlzásként egyetlen bíró sem fogadná el, az érvelés az 1950-es évek lélektanába kitűnően belefért. Hiszen – ahogy Irving Kaufman bíró az ítélet indoklásában is fogalmazott – az atomtitok szovjet kézre juttatása további amerikaiak tízmillióit sodorta veszélybe, ráadásul a szovjet atombomba hiánya esetén teljesen másként alakulhatott volna a koreai krízis is.
A bíróság végül 1951 áprilisában halálra ítélte Ethel és Julius Rosenberget. A házaspár védelmében felszólalt Jean Cocteau, Jean-Paul Sartre, Pablo Picasso, Albert Einstein, Bertolt Brecht és XII. Piusz pápa is, mondván: a vád főként a vádalkukkal lekenyerezett „besúgók” vallomásain alapult, konkrét tárgyi bizonyítékok nélkül. Eisenhower elnök azonban hajthatatlan volt, a kommunistákkal és a belső ellenséggel szembeni irtóhadjárat csúcsán kegyelemről szó sem lehetett.
A Rosenberg-házaspárt végül hosszú jogi csatározások után, 1953. június 19-én naplementekor végezték ki. Julius és Ethel Rosenberg volt az Egyesült Államokban az első két civil személy, akiket kémkedésért halálra ítéltek. Továbbá a Lincoln elleni merénylet miatt elítélt Mary Surratt után Ethel volt az első nő, akit halálba küldtek Amerikában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.